Sonett-Forum

Egy régi novicius


Kolostor mélyén voltam gyermek én,
Szívem fehér volt, mint ama virágok,
Melyek az oltár fülkéjében álltak
És fényre vágytak délnek idején.

Kolostor mélyén nyílt szívembe ki
Az első szerelem csodavirága.
Emlékezem e szép, bús ifjuságra,
Tömjénes illatát érzem neki.

Tavasszal elméláztam az imákon
És úgy sejtettem: él még a világon
Valaki, aki engem még szerethet.

S fölnézve karcsú, bús Madonnaképre
Új áhítat szállt a szívem mélyére
S tömjénüket küldték a messzi kertek.